Erősödő nemzetközi kapcsolatok

EJF Régi jó kapcsolat áll fenn a bajai Eötvös József Főiskola és a jagodinai Pedagógiai Intézet között, most pedig a két város vezetése is felvette egymással a kapcsolatot. Január 20-án, pénteken Bajára érkezett a szerbiai város polgármestere, Ratko Stevanovic, valamint a felsőoktatási intézmény dékánja, Violetta Jovanovic. A városházán Baja két alpolgármestere, Csubákné Besesek Andrea és Vedelek Norbert fogadta a küldöttséget. Előbbi a főiskolára is elkísérte őket, ahol dr. Melicz Zoltán rektorral tartottak közös sajtótájékoztatót.
2017. jan. 20. 0 comment
Baja számára kiemelt jelentőséggel bír az Eötvös József Főiskola, amelyet minden törekvésében támogat, így erősítve az iskolaváros-jelleget – emelte ki Csubákné Besesek Andrea alpolgármester. Hozzátette: fontos lépés, hogy a két főiskola között nyolc éve fennálló jó viszony eredményeképpen már a városvezetők is egyeztettek egymással a további lehetőségekről. Dr. Melicz Zoltán rektor hangsúlyozta: a két főiskola közötti kapcsolat nemcsak szakmai, hiszen az oktatók és a diákok is rendszeresen látogatják egymás intézményét, ráadásul ennek köszönhetően jelentős mértékben erősödtek a szerb-magyar kapcsolatok is. Bízik abban, hogy mindez immár a városok szintjén is erősödni fog.
Jagodina polgárainak jókívánságait és üdvözletét adta át Ratko Stevanovic polgármester. Mint elmondta: Jagodina Szerbia szívében található, és a környező falvakkal együtt mintegy 80 ezer lakost számlál. A városban összesen hét felsőoktatási intézmény működik, több ezer hallgatóval, a gyermekek és fiatalok oktatását-nevelését ugyanis nagyon fontosnak tartják. Kiemelte: szerintük az ország fejlődéséhez elengedhetetlen és nélkülözhetetlen a jó szakemberek felsőfokú képzése. Úgy gondolják, a családokat is támogatják azzal, hogy a fiatalok szülővárosukban folytathatják tanulmányaikat, de ugyanilyen fontosak a máshonnan érkező diákok is, akik erősítik a város gazdasági helyzetét. Az önkormányzat szintén mindent megtesz, hogy segítse az oktatási intézményeket, például minden évben hatszáz diák három napi bécsi tartózkodását is finanszírozzák. A városvezető csatlakozott ahhoz a vélekedéshez, hogy ha a két intézmény jó viszonyt tart fenn, az hozzájárul a városok közötti kapcsolat fejlődéséhez.
Violetta Jovanovic dékán kifejtette: büszke rá, hogy nemzetközi kapcsolataik közül mára a bajai főiskolával való együttműködésük a legerősebb és legeredményesebb. A két intézmény közötti összes találkozás újabb és újabb tapasztalatokkal gazdagítja a résztvevőket. Ráadásul ennek a kapcsolatnak köszönhetően fedezték fel, hogy Magyarországon több olyan iskola is működik, amely valamilyen szerb jelleget őriz, és mára ezekre is sikerült kiterjeszteni a kapcsolatot.
A sajtótájékoztatót követően a szerb vendégek a főiskola diplomaosztó ünnepségén is részt vettek.
Sándor Boglárka

Polgármesteri Hivatal

Cím: Baja, Szentháromság tér 1.
Tel.: +36 79 /527-100
E-mail:
polghiv@bajavaros.hu
További információk…

Baja Marketing Kft.

Cím: Baja, Szentháromság tér 3.
Tel.: + 36 79/322-591
E-mail: titkarsag@bajamarketingkft.hu
További információk…

Tourinform Iroda

Cím: Baja, Szentháromság tér 11.
Tel/fax: (+36) 79/420-792
E-mail:
baja@tourinform.hu
További információk…

Csodálatos Baja 2017.

XXII. Bajai Halfőző Fesztivál
Best Of Musical
Mágnás Miksa
Operagála
További információk…

Hírlevél feliratkozás

Név:* E-mail:*