Szent lászlósok adták az ebédet

KÖZÖSSÉGI HÁZ Az idei szezon utolsó előtti melegétel-osztásán hagyományosan a Szent László ÁMK vendégelte meg azokat, akiknek az asztalára nem jut minden nap meleg ebéd.
2017. febr. 08. 0 comment
Február 8-án, szerdán a Belvárosi Közösségi Házban lecsókolbásszal főzött krumplipaprikás, mákos kalács és meleg tea volt a menü. Amint azt Hajdók Róbert, a Szent László ÁMK igazgatója elöljáróban elmondta: az étel az iskola konyháján készült, támogatóik – a felsőszentiváni vágóhíd és húsüzem, a Gara Pékség és a vodicai levendulás – felajánlásainak is köszönhetően. A kiosztásban ezúttal szent lászlós diákok segítettek Kovács Attila kollégium-igazgató vezetésével, hiszen – amint arra az igazgató felhívta a figyelmet – felekezeti iskolaként is fontosnak tartják, hogy a tanulók minél előbb megismerjék a jótékonyság fontosságát. Asztali áldást ezúttal is Fekete Szabolcs esperes plébános mondott, dr. Zöld Lászlóné karitatív tanácsnok pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy utolsó alkalomként február 18-án, szombaton a szokott időben és helyen (Belvárosi Közösségi Ház, 11-13 óra) kínálnak ebédet (gulyást), ezúttal a Borbisztró jóvoltából.
Sándor Boglárka 



Polgármesteri Hivatal

Cím: Baja, Szentháromság tér 1.
Tel.: +36 79 /527-100
E-mail:
polghiv@bajavaros.hu
További információk…

Baja Marketing Kft.

Cím: Baja, Szentháromság tér 3.
Tel.: + 36 79/322-591
E-mail: titkarsag@bajamarketingkft.hu
További információk…

Tourinform Iroda

Cím: Baja, Szentháromság tér 11.
Tel/fax: (+36) 79/420-792
E-mail:
baja@tourinform.hu
További információk…

Csodálatos Baja 2017.

XXII. Bajai Halfőző Fesztivál
Best Of Musical
Mágnás Miksa
Operagála
További információk…

Hírlevél feliratkozás

Név:* E-mail:*