Házasság hete

A házasság és a család fontosságára hívja fel a figyelmet a Házasság hete programsorozat. A külföldi mintára indult kezdeményezést 2008 óta rendezik meg Magyarországon keresztény egyházak és civil szervezetek közreműködésével.
2017. febr. 14. 0 comment
2010 óta folyamatosan nő a házasságkötések száma 2010 óta folyamatosan nő a házasságkötések száma
Kérdésünkre Binszki József bajai tiszteletes elmondta: a katolikus és keresztény egyházak szemében a házasság és a család az alapja az emberi életnek. „Hisszük, hogy ez Isten rendelése az ember életében. Olyan ősi dolog, amelynek a kezdetét nem is tudnánk megmondani. A házasság tudja megvalósítani legteljesebb értelmében azt az életformát, amelyet a jóisten elképzelt az ember boldogságára a földi életben.”
A házasság fontosságára kívánja felhívni a figyelmet a Házasság hete nevet viselő programsorozat is. A kezdeményezés Angliából indult közel húsz évvel ezelőtt. Baján idén a Szentháromság téren zenés flashmobbal, a Szent László ÁMK-ban tartott kalandjátékkal, illetve a hagyománnyá vált Házaspárok miséjével várják az érdeklődőket.
Felmérések szerint 2010 óta folyamatosan nő a házasságkötések száma Magyarországon. Binszki József elmondta: Baján évente közel 60 egyházi esküvőt tartanak, ami jó aránynak számít. Bajai TV 

Polgármesteri Hivatal

Cím: Baja, Szentháromság tér 1.
Tel.: +36 79 /527-100
E-mail:
polghiv@bajavaros.hu
További információk…

Baja Marketing Kft.

Cím: Baja, Szentháromság tér 3.
Tel.: + 36 79/322-591
E-mail: titkarsag@bajamarketingkft.hu
További információk…

Tourinform Iroda

Cím: Baja, Szentháromság tér 11.
Tel/fax: (+36) 79/420-792
E-mail:
baja@tourinform.hu
További információk…

Csodálatos Baja 2016.

Jánoska-eresztés
Szezonnyitó Strandfesztivál
Motorcsónak Eb-Vb
21. Bajai Halfőző Fesztivál
További információk…

Hírlevél feliratkozás

Név:* E-mail:*