Kamionnyi ajándék

TÁMOGATÁS Tábori ágyakkal, sportfelszereléssel és egyéb iskolai szerekkel gazdagodott a Bajai EGYMI. Az intézmény évek óta jó kapcsolatot ápol Németország Fekete-erdei járásával, Schwarzwald-Baarral. A delegáció nem érkezett üres kézzel. Forgó Hajnalka intézményvezető helyettes elmondta, nem először kapnak adományokat a német küldöttségtől. „Intézményünk kapott már tőlük tanulópadokat, székeket, kollégiumi bútorokat.”
2017. jún. 16. 0 comment
Kamionnal érkezett a szállítmány Kamionnal érkezett a szállítmány
Sven Hinterseh járási vezető kiemelte: igyekeztek olyan ajándékokat választani, amiket az intézmény diákjai az iskolai foglalkozásokon kívül is tudnak hasznosítani. „Sok dolgot hoztunk a bajai iskolába, amellyel az évek során baráti viszonyt alakítottunk ki. Ágyakkal ajándékoztuk meg a diákokat, hogy a régi matracok helyett új, kényelmes bútorokon alhassanak. Egyéb bútorokat és iskolai berendezéseket is hoztunk.”
Bács-Kiskun megye és a Fekete-erdei járás több mint 20 éve ápol jó kapcsolatot egymással. A német járás vezetője elárulta, mindig szívesen jönnek Bajára, annak pedig külön örülnek, hogy adományokkal segíthetik az intézményt.
A vendégeket, Rausch Sándor, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte. Mint mondta, régi és szoros kapcsolat van a két tartomány között. „Most kézzel fogható támogatásról beszélhetünk.”
A megyei katasztrófavédelmi igazgatóságot is megajándékozták a vendégek. Mentesítő sátorral és higiéniai felszerelésekkel gazdagodtak. Bajai TV 

Polgármesteri Hivatal

Cím: Baja, Szentháromság tér 1.
Tel.: +36 79 /527-100
E-mail:
polghiv@bajavaros.hu
További információk…

Baja Marketing Kft.

Cím: Baja, Szentháromság tér 3.
Tel.: + 36 79/322-591
E-mail: titkarsag@bajamarketingkft.hu
További információk…

Tourinform Iroda

Cím: Baja, Szentháromság tér 11.
Tel/fax: (+36) 79/420-792
E-mail:
baja@tourinform.hu
További információk…

Csodálatos Baja 2016.

Jánoska-eresztés
Szezonnyitó Strandfesztivál
Motorcsónak Eb-Vb
21. Bajai Halfőző Fesztivál
További információk…

Hírlevél feliratkozás

Név:* E-mail:*