Olaszországban is sikert arattak

Eseménydús félévet tudhat maga mögött a bajai Liszt Ferenc kórus. Bár minden évben meglehetősen sok fellépést vállalnak, idén még a szokásosnál is több jövés-menés pezsdítette a működésüket, ráadásul a már hagyományosnak számító helyi és vidéki koncertek mellett ezúttal egy külföldi fellépésre is lehetőség nyílt. Minderről Makkai Gézáné karnagy és Terrayné Ifjú Erzsébet kórustitkár számolt be lapunknak.
2017. aug. 22. 0 comment
– A különféle rendezvényeken, fellépéseken sok kórussal ismerkedünk meg. Én magam is sokfelé járok az országban továbbképzésekre, nemrég is részt vettem az Éneklő Ifjúság rendezvénysorozatán. Ilyen alkalmakkor szakmai és baráti kapcsolatok szövődnek, több meghívást kapunk, és sokan jelzik, hogy szívesen jönnének hozzánk fellépni, akár a Pünkösdváró Kórusfesztiválra is – meséli a karvezető. Az idei fesztivál egyébként is különösen sikeresnek nevezhető, a nagyon szigorú zsűri – Kertész Attila és Nagy Ernő, mindketten neves karnagyok – rendkívül jó véleménnyel és benyomásokkal távozott, a kórustagok pedig azt veszik észre, hogy a szervezésbe fektetett rengeteg munkával és lelkesedéssel másoknak is példát mutatnak.
Ezt azonban még számos fellépés előzte meg. Jártak például az Újpesti Kórustalálkozón a Vásárhelyi Zoltán Férfikar meghívására. Itt ismerkedtek meg egyébként a Tavasz Nőikarral, amely már májusban Baján énekelt. Emlékezetes maradt a balatonboglári éneklés is: akkora sikert arattak, hogy a közönség könnyes szemmel, állva tapsolt, A helyi kórussal nagyon jó barátságot kötöttek. Budapesten jeles eseményen vettek részt:: egyik régi kórustársuk  esküvőjét tehették még emlékezetesebbé fellépésükkel.
Június 21-25. között utaztak el Olaszországba, ahol részt vettek a 20. Alta-Pusteria Nemzetközi Kórusfesztiválon, 95 énekkar között egyedüli magyar fellépőként. Régi nagy álmuk teljesült ezzel az utazással. – Külföldön fellépni mindig különleges élmény. Jó néha kilépni a kereteink közül, és csapatépítés szempontjából is fontos. Gyakran kapunk ilyen jellegű felkéréseket, anyagi okokból azonban ritkán tudunk eleget tenni ezeknek a meghívásoknak.

Most azonban sikerült: nyertünk az NKA pályázatán, és az önkormányzat is nagyobb összegű támogatást nyújtott, amiért nagyon hálásak vagyunk – mondják a kórusvezetők. Ezt az utazást életük egyik legszebb élményeként emlegetik, hiszen mesés szépségű környezetben, a Dolomitok által övezett völgyben énekelhettek, négy alkalommal is. A télen síparadicsomként turisták sokaságát vonzó völgy 50 km hosszan nyúlik el, 12 települést érintve: a 95 kórus ezeken a településeken lépett fel, így kínáltak nyárra is értékes, minőségi programot a látogatóknak. A Liszt kórus itt sem vallott szégyent, sőt, több nemzetközi meghívással – és természetesen feledhetetlen élményekkel – tértek haza, büszkén arra, hogy szeretett városuk, Baja hírnevét is öregbíthették.
Itthon sem pihennek: máris több őszi fellépés körvonalazódik helyben és környéken is. Többek között szeptember 24-én Vajdaságban, Kelebián énekelnek, hiszen meghívást kaptak az Ars Sacra Fesztiválra. Tervezgetik már a 2018-ban esedékes jubileumi, tizedik Pünkösdváró Kórusfesztivált is. Szeretnék igazán emlékezetessé tenni, és olyan kórusokkal ünnepelni együtt, amelyekkel a tíz év alatt különösen jó kapcsolatot tartottak fenn: ígéretet kaptak Tillai Aurél Kossuth- és Liszt-díjas karnagytól, hogy kórusával megérkezik, és Kertész Attila is hasonló szellemben nyilatkozott. Meghívást kap természetesen a bajai Ad Libitum kórus, a szentendrei Musica Beata és a jászberényi Cantate Nobis Énekegyüttes is. Ugyancsak jövő tavaszra várható még egy jubileum: 25 éve lesz annak, hogy Makkai Gézáné Kati néni – amint mondja: átmenetileg – átvette a kórus vezetését. Ezt az évfordulót kórustársai meglepetés-koncerttel szeretnék ünnepelni, a részletekre később visszatérünk.
Sándor Boglárka  

Polgármesteri Hivatal

Cím: Baja, Szentháromság tér 1.
Tel.: +36 79 /527-100
E-mail:
polghiv@bajavaros.hu
További információk…

Baja Marketing Kft.

Cím: Baja, Szentháromság tér 3.
Tel.: + 36 79/322-591
E-mail: titkarsag@bajamarketingkft.hu
További információk…

Tourinform Iroda

Cím: Baja, Szentháromság tér 11.
Tel/fax: (+36) 79/420-792
E-mail:
baja@tourinform.hu
További információk…

Csodálatos Baja 2017.

XXII. Bajai Halfőző Fesztivál
Best Of Musical
Mágnás Miksa
Operagála
További információk…

Hírlevél feliratkozás

Név:* E-mail:*