Fiatalság, eredményesség

FUTSAL Tornával indult az év a bajai sportéletben. Az Ofenbeher Nándor Futsal Kupát tizennegyedik alkalommal rendezték meg, ezúttal 24 csapat nevezett.
2018. jan. 09. 0 comment
Totalcar, a tolnai bajnokcsapat Totalcar, a tolnai bajnokcsapat
Az elmúlt években Baja egyik jelentős sporteseményévé nőtte ki magát az Ofenbeher Nándor Futsal Torna. Antal Tibor szervezésében rendre népes mezőny jön össze január első hétvégéjén, a helyi csapatok mellett a fővárosból, vidékről, sőt a határon túlról is érkeznek nevezések. Idén a szabadkai csapatok adták a torna nemzetközi jellegét. Pénteken este, szombaton és vasárnap délelőtt a selejtezőket bonyolították le, majd a legjobb 12 között egyenes kieséses szakasz jött. Az FC Sivass, a Totalcar és a Megye86 jutott be a hármas döntőbe. A körmérkőzések után a Totalcar örülhetett az aranyéremnek, mindkét ellenfelét legyőzte a tolnai alakulat. Második helyen a torna meglepetés csapata, a Megye 86 zárt. A 20 év alatti játékosból álló gárda magabiztos sikert aratott a jó erőkből álló FC Sivass ellen.
A szervezők több egyéni díjat is kiosztottak, így elismerést vetetett át Zsuffa Ádám, Bánóczky Csaba, Kovács Milán, Kneller Balázs és Merk Dániel.
A torna ismét jól szolgálta a sportág bajai népszerűsítését. Bajai TV

Jó mérkőzéseket láthatott a közönség

Polgármesteri Hivatal

Cím: Baja, Szentháromság tér 1.
Tel.: +36 79 /527-100
E-mail:
polghiv@bajavaros.hu
További információk…

Baja Marketing Kft.

Cím: Baja, Szentháromság tér 3.
Tel.: + 36 79/322-591
E-mail: titkarsag@bajamarketingkft.hu
További információk…

Tourinform Iroda

Cím: Baja, Szentháromság tér 11.
Tel/fax: (+36) 79/420-792
E-mail:
baja@tourinform.hu
További információk…

Csodálatos Baja 2017.

XXII. Bajai Halfőző Fesztivál
Best Of Musical
Mágnás Miksa
Operagála
További információk…

Hírlevél feliratkozás

Név:* E-mail:*