Dunán innen és túl

A Türr-kilátó melletti Halászati Mini Skanzenbe is várták a helyieket és a turistákat július 8-án, szombaton: kiállítás, előadások, népzenei műsor szerepelt a programban. Ismét az volt a cél, hogy mindenki jól érezze magát – mondta Palik Vera főszervező, a bajai Hajómalom Egyesület elnöke.
2017. júl. 10. 0 comment
Fotók: Mohai Sarolta Fotók: Mohai Sarolta
-  A Halfőző Fesztivál idején mindig az a törekvésünk, hogy a város mellett kicsit a dunai hagyományokat is bemutassuk, a néptáncosok is Dunán innen, Dunán túl címmel állítottak össze egy csokrot, a halász szerszámok bemutatása is régi hagyományt elevenít fel.
A régi sárközi halászatról Felső Barnabás osztotta meg a tapasztalatait a hallgatósággal: a lényeg indig ott van, amit az ember gyakorlat közben megérez - mondta. A kicsik sem unatkoztak a Duna-parton: kézműves foglalkozásokba kapcsolódhattak be, többek között gipszhalacskát festettek. A szabadtéri rendezvényen kemencében sült finomságokat is kóstolhattak a látogatók, a fedett részben pedig halászati fényképkiállítással készültek a szervezők.
Bajai TV


Polgármesteri Hivatal

Cím: Baja, Szentháromság tér 1.
Tel.: +36 79 /527-100
E-mail:
polghiv@bajavaros.hu
További információk…

Baja Marketing Kft.

Cím: Baja, Szentháromság tér 3.
Tel.: + 36 79/322-591
E-mail: titkarsag@bajamarketingkft.hu
További információk…

Tourinform Iroda

Cím: Baja, Szentháromság tér 11.
Tel/fax: (+36) 79/420-792
E-mail:
baja@tourinform.hu
További információk…

Csodálatos Baja 2017.

XXII. Bajai Halfőző Fesztivál
Best Of Musical
Mágnás Miksa
Operagála
További információk…

Hírlevél feliratkozás

Név:* E-mail:*